Régi képeket nézegetve rájön az ember, hogy mennyi minden fejlődött

Szentimentális típusnak tartom magam, szóval mindig szívesen nézegetem a régi képeket, videókat. Mindegy, hogy azok rólam készültek, vagy másokról. Sokszor ilyenkor szembesülök azzal, hogy mennyit tud változni a világ. A divat, a technológia, a szokások. Különösen érzem ezt, ha a képek nézegetése mellett, valamelyik szülőm vagy nagyszülőm még mesél is mellé. Az még jobban segít átadni a kép hangulatát. Ma már persze rengeteg képet tárolhatunk a számítógépünkön, telefonunkon, de azért én szeretem a kezembe fogni azokat a fényképeket és úgy nézegetni. Persze, örülök annak, hogy fejlődik a tudomány, a technológia és olyan dolgokra vagyunk képesek, amelyekről az elődeink csak álmodoztak. Manapság például, ha valamit nem tudunk, akkor nem a könyvtárba vezet az útunk, hanem az internethez fordulunk segítségért. Ráadásul szinte lehetünk bárhol, mert az okostelefonunk mindig kéznél van, azon bármire rákereshetünk. A régi képeket elnézve, még nagyon telefonnal se találkoztam, nemhogy okostelefonnal, de ez az élet rendje. Minden folyamatosan változik.

Sokszor azért szívesen visszamennék az időbe, kipróbálni, hogy akkor milyen volt az élet, de egy biztos az internet és az okostelefon hiánya lenne a legfurcsább, a legfeltűnőbb. Megszoktam, hogy bármikor hsználhatom és bármire rákereshetek. Legútóbb például a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel oldalára kerestem rá. Az egyik ismerősömmel beszélgettünk róluk. A cég, ahol dolgozik nem olyan régen vette igénybe a szolgáltatásaikat. Elég jó véleménnyel volt róluk, és mivel az én főnököm is gondolkozik ilyenben, ezért felkerestem a https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ oldalt, hogy tájékozódjak a cégről, és megemlíthessem a főnöknek a legközelebbi meetingen. Egy kicsi vállalkozásnál dolgozom, ami nem olyan régen született, úgyhogy pont ezért még a főnök is sok mindenen gondolkodik.

A cégtábla kihelyezése, a levelek átvétele/továbbítása, a hatóság fogadása – ezeket mind intézik helyettünk

A weboldalra érve egyből fogadott a két fő szolgáltatásuk. Az egyik egy budapesti (itt két cím is szóba jöhet), a másik pedig egy újlengyeli székhelyű szolgáltatás. Mindkettő esetében teljeskörű székheymenedzsmentet biztosítanak. Ennek része, hogy minden érkező levelünket átveszik, azokat e-mailben és postán továbbítják. Beszkennelik a leveleket, elektronikusan archiválják. Így mindenképpen eljut hozzánk a levél 24 órán belül. Fogadják a hatóságokat, tűrik a hatósági kényszerintézkedéseket, valamint biztosítanak tárgyalót is. Ami még része a csomagnak, hogy a cégtáblára kihelyezik a cégnevet. Ez különösen fontos, mivel kötelező a cég székhelyét cégtáblával megjelölni, úgy, hogy az közterületről jól látható legyen. A cégbíróság sokszor azért indít törlési eljárást, az adóhatóság azért rendeli el a cég adószámának törlését, mert ez nem szabályszerűen történt meg, vagy megtörtént , de időközben valaki eltávolította azt. A Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel kihelyezi a cégtáblára a vállalkozás nevét a kapcsolódó jogszabályoknak és a bírói gyakorlatnak megfelelően.

A különbség a helyszínben és az árban vehető észre. Újlengyel esetén valamivel drágább a szolgáltatás 6 hónapra, de ez annak tudható be, ott IPA mentes a székhelyszolgáltatás. A szerződéskötés sem bonyoult. Legalábbis a Székhelyszolgáltatás expressz 1 órán belül – Budapest, Újlengyel oldalán leírtak alapján, gyorsan el lehet intézni mindent. A kapcsolatot fel tudju venni velük a honlapon, kitöltve egy űrlapot, de telefonon is megkereshetjük őket.

Részletesen végig olvastam az oldalukat, hogy minden fontos dolgot lemondhassak a főnökömnek, aki egyébként nagyon örült a felvetésnek. Megígérte, hogy ő is megnézi a weboldalt, illetve amit kínálnak, és azok alapján megfontolja a dolgot. Én pedig örültem, hogy valami hasznos dologgal tudtam hozzájárulni a terveihez.