Régi képek győzhetnek meg róla, hogy egy döntésünk megfelelő volt-e

A feleségem nemrég plasztikai beavatkozásban részesült Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész csapatának értő kezei által. Az életünk azóta sokkal boldogabban telik, mert nekem is az a fontos, hogy ő mindenre kiterjedően elégedettnek érezze magát a bőrében, márpedig ő tényleg teljesen felszabadult, mióta sikerült egy régi kellemetlen dolgon ezáltal túllendülni. A részletekbe nem bocsátkoznék bele, de a minap régi fotográfiák kerültek a kezünk ügyébe, melyeket nézegetve, rájöttünk, hogy régen is borítékolható volt, hogy erre a dologra szüksége lesz, a teljesség elérésének érdekében, így jó ötlet volt felkutatni, megtalálni a szerintünk legjobb szakembert.

Érdekes, hogy régi fotók milyen jól megmutatják a kezdeti problémákat, amiknek már akkor mutatkoztak jelei, csak még nem voltak olyannyira dominánsak. De így, “kicsit visszautazva az időben” tényleg érdekes élmény átlátni a folyamatot, ami elvezetett végül valahová, amin azóta már túl vagyunk. Mint mondtam, nem térnék ki konkrétan arra, hogy milyen beavatkozásban volt részünk, inkább leírnám, hogy mire kell figyelni bármi hasonló előtt, és ezekből kiindulva mi miért Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész praxisát választottuk.

Azért beszélek többesszámban, mert fontos, hogy támogassuk szerettünket bármi ilyesmiben, és örülök, hogy segíthettem, hogy a plasztika.info.hu oldalra ráakadva, a legjobb megoldást kutattuk fel sikerrel és az eredménnyel is ennyire elégedettek lehetünk. No, és azt kell mondjam, hogy az iménti oldalon elérhető klinika nagyon is támogatja a működésével azt, hogy jelen lehessen mindenki, aki fontos, a folyamat kulcsmomentumainál – egyszerűen kiváló körülmények gondoskodtak arról, hogy én is támogathassam a feleségem, amivel csak tudtam. Ez is egy jó klinika védjegye. Nem minden maga az orvosi beavatkozás, az ideális körülményektől indul minden.

De mivel adhat valami pluszt, valami többet még maga, a plasztikai sebész, akár az eddigiekhez képest? Valamit, ami végképp meggyőzhet minket arról, hogy maradék kétségeink se tántorítsanak el, hogy megvalósítsuk az álmunkat? Nagyon fontos, hogy a jó plasztikai sebész nem akar feltétlenül rábeszélni bárkit bármire, ez egyszerűen nem működhet így. Hanem megérti a (potenciális) páciens alapállását, és elképzeléseit és megkonzultálja velük azokat. A konzultáció, a megértés fontos, és ez itt adott volt kezdettől.

Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész

Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész igyekszik biztosítani mindenkit arról, hogy foglalkozik praxisa során a konkrét műtéten túli dimenziók jelentőségével is. Ennek például egyik alapja, hogy biztosítja: a műtét elvégeztével is, azt követően mindig elérhető lesz a páciensek számára, mondjuk telefonon. Soron kívüli kontrollvizsgálatok is megoldhatók nála. A klinika, amiről beszélünk valóban magas színvonalú, mindenféle lehetőséget biztosító modern komplexum, ami lehetőséget ad már a műtétek gondos, előzetes megtervezésére is, hogy minden tökéletesen alakuljon. Fekvőbeteg háttérintézmény is biztosított azok számára, akik ezen a klinikán vesznek részt bármilyen beavatkozásban, és szükségük, igényük merül fel ilyesmi irányába. A gyógyulást követően ellenőrző vizsgálatokat is tart a doktor úr, hisz ezek sok esetben elengedhetetlenek már eleve. A felszereltségre visszatérve, a klinikán mindenben a prémium minőség a garantált, legyen szó az orvosi eszközökről, magukról az implantátumokról, vagy bármi egyébről.

A lehetőségek tárháza széles: választhatunk arcplasztikai, mellplasztikai, testplasztikai és intimplasztikai műtéttípusok közül. A weboldalon láthatjuk, hogy ezek mindegyike számos beavatkozás-félét takar. Ugyanitt, az árakról is részletesen tájékozódhatunk, már előzetesen is, mindenre kiterjedően. A legjobb választás ilyesmire szerintünk, tehát nem más, mint: Dr. Kelemen Ottó plasztikai sebész!