Régi dolgok, új klímában
Egy ideje már bekereteztetem a régi fotókat. Sajnáltam őket mindig lapozgatni, rendezgetni az albumokkal együtt. Mindig az volt az érzésem: minden érintéstől közelebb kerülnek a végső pusztuláshoz, szétfoszláshoz. És egyrészt nagyon sok családi emléket őrzünk ilyen formában, másrészt nekem különösen fontos a családunk története. Nem csak azért, mert nagy család voltunk mindig is, hanem mert eleve konzervatívabb gondolkodású vagyok. Üveg mögött kicsit jobban biztonságban tudom a képeket, de a szoba, amit nekik szenteltem a családi házunkban, szintén nem bír, főleg nyáron, valami kedvező “klímával”, így emiatt is aggódtam. A meleg hatására például a festmények elveszítik idővel a színeiket.
A család azért is ment bele könnyen, hogy azt a szobát nevezzem ki ennek, ahová kerültek, mert ott, a padlástérben elviselhetetlen volt mindig is a forróság. Senki nem vágyott oda. Ismerőseim a klimaglobal.eu-t ajánlották, hogy orvosoltassam velük a problémát, ha biztonságban akarom, ilyen szempontból is az öreg fotókat. Így hát nyáron már hűtöm a környezetüket – tudom, túlzásnak hangzik. A folyamat, a klímatelepítés, annyira simán ment a kapcsolatfelvételtől a beszerelésig, mint az álom. De ennyivel nincs vége!
Idén nyáron volt pár olyan forró periódusa az évszaknak, hogy bár dolgom nem volt fent, mégis ott töltöttem a legtöbb időt. A klímázott padlástéri szobában. Annyira jó volt élvezni a hűvöst, hogy felhurcolkodtam oda csak azért, hogy kibírjam valahogy azt a napot. Nagyon megérte, nem is tudom, hogy élhettem eddig klíma nélkül. Ezért aztán, most további szobákba is tervezek klímát szereltetni. A következő nyarunk már teljesen más lesz, és nem kell azon sem töprengnem, kikre bízzam ezt a dolgot. Máshol, egyéb helységekben viszont már bonyolultabb lehet minden, mert nincs közel a csatorna, a vízelvezetéshez úgy, mint a tetőtérben. Felhívtam a klímásokat, és nem tűnt úgy, hogy ne lennének mindenre felkészülve. Lesz megoldás, és már tényleg azt bánom, hogy nem egyszerre szereltettem mindenhova. Hogy nem jutott eszembe, mennyivel könnyebb lenne minden, és nem ezen kellene spórolnom. Nem kell félni az újtól! – már akinek újdonság a belső klíma az otthonában.
Mivel ismerősi javaslatra kerestem meg a Klímaglobál-t korábban, a honlapjuk nem is került a szemem elé, ami szintén hiba volt részemről. Ugyanis könnyen átlátható, mégis tartalmas és rendkívül összetett. Hamarabb meggyőztem volna magamat is így. A “Klíma” fül alatt a készülékek működéséről, típusairól, olvashatunk, a “Hőszivattyú” alatt pedig egy kicsit még részletesebben arról, hogyan működik a hőszivattyú, mik az előnyei, és miért kéne megismernünk ezt a lehetőséget. Ezeket is “elmondják” a lehetséges típusokon túl, na meg, hogy milyen házba javallott. De található ezek mellett egy “Blog” fül is az oldalon, ahol szintén nagyon sok hasznos és praktikus dolog, infó megtalálható. Olyasmik melyek összegyűjtésére nem mindenki fordítana figyelmet, hogy a potenciális vevők elé tárja, pláne, hogy egyáltalán nem biztos, hogy olyanokról van szó, akik ténylegesen vevőkké válnak majdan. De a klimaglobal.eu-n, mire meghozza valaki a döntést már minden szükséges infót megkapott – fő a figyelmesség. A klímáknál kis gyorstalpaló van arról is, hogy milyen esetekben van tényleg szükség klímára, a hőszivattyúk esetében pedig, hogy miként vehetünk fel támogatást, ha ilyesmit szeretnénk. Egy szó, mint száz, olvassatok ti is mindennek utána: klimaglobal.eu.