A régi képeinket is érdemes úgy karban tartani, mint az autónkat

Van valami megfoghatatlan a régi képekben. Nem is tudom, hogy miként fogalmazzam meg ezt az érzést. Most már minden digitalizált. Előkapjuk a telefonunkat és már kész is a kép. Ez persze egy jó dolog, hiszen így több emlékünket tudjuk megörökíteni. Mégis, van valami hiányérzete az embernek, mikor csak a telefonja galériájában nézegeti a képeket, ahhoz képest, mikor egy rejtett fiókban rátalál egy albumra.

Először azt kell megértenünk, hogy a fotózás mekkora dolog. Régebben az embereknek nem volt módja arra, hogy megörökítsék a valóságot. Elképzelhetetlen volt egy olyan kép, ahol minden pontosan úgy van, ahogyan látja az ember. Ezért készítettek festményeket a családról. Ezekben a festményekben azonban általában van egy művészi indíttatás is. Tehát a festő, szinte biztos, hogy nem fogja tökéletesen a valóságot ábrázolni, hiszen a festménynek sem ez a lényege.

Ennek tudatában képzeljük el az embereket a 19. században, amikor megjelentek az első gépek, amelyek segítségével fotókat tudtak készíteni. Sokat nevetünk azokon a képeken, ahol egy teljes család, véresen komoly ábrázattal néz a kamerába. Ilyenkor bele kell gondolnunk a helyzet kontextusába. Képet készíteni akkoriban egy óriási dolog volt és persze nem volt olcsó. Az egész családról egy kép fog születni az egész életükben nagy eséllyel. Persze, hogy senki sem buta, vagy vigyorgó fejeket akart vágni. Ezért ilyen komoly mindenki azokon a képeken.

Ezzel pedig vissza is térnék a gondolatmenetem elejére. Miben változtatta meg a technika a képek értékét? Most már biztosan nem érezzük ilyen nagy dolognak egy kép elkészítését. Viszont érdemes belegondolni, hogy még a kétezres évek elején is különlegesnek számított a születésnapi fotózás. Szerintem még mindig van abszolút tere a fizikális fotóknak, a mai világban is. Az egyik barátnőmnek például volt egy polaroid kamerája. Még mindig nem találtunk fel semmi olyat, ami ugyanazt az érzést át tudná adni, mint mikor egy ilyen kamerával fotóznak egyet és a kép azonnal megjelenik fizikális formában.

Nem baj tehát, ha emlékezünk a múltra, bár vannak olyan dolgok, amiknél mindig érdemes inkább a jelenre, vagy a jövőre koncentrálni. Ilyen dolognak tartom az autónk karbantartását is. Sokan csak akkor viszik el a kocsit szerelőhöz, amikor már baj van. Én is beleestem ebbe a hibába többször, amíg meg nem találtam életem legjobb autós szervizét. A helyet Metaautószerviz-nek hívják és mindjárt elmesélem, hogy miként találtam rá.

Kis háttértörténet elsőként. Sajnos nem vittem el az autómat egy kis átnézésre és ennek az lett az eredménye, hogy elromlott az egyik lámpán. Tragikus volt, mert mindenhova ezzel az autóval járok. Nem akartam szervizről szervizre járni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy az interneten fogok utánanézni. A metaautoszerviz.hu volt az első, amit kidobott a kereső, úgyhogy neki szavaztam bizalmat.

Azért jobb interneten nézni ezeket a szerviz szolgáltatásokat, mert pontosan át tudjuk látni, hogy mit ajánlanak. Ha csak simán sétálunk az utcán és találunk egy szervizt, az egyáltalán nem biztos, hogy meg fog felelni az igényeinknek. Szerencsére a Metaatuószerviz-nek volt egy internetes oldala, ahonnan tájékozódni tudtam mindenről. Ebben az is segített, hogy nagyon jól van kialakítva az oldal. Az olyan helyeken, ahol kétkezi munkára van szükség, sokszor nem adnak annyit az oldal külsejére. Ők a szolgáltatással akarnak bizonyítani. Szerintem azonban a kettőnek a kombinációja tudja igazán bevonzani az ügyfeleket. Hiszen egy igényes oldalból már azt is sejtheti az ember, hogy igényes lesz a szolgáltatás.

Tetszett, hogy két elérhetőség is rögtön fel van tüntetve, amint belépünk az oldalra. Az első, olyan embereknek lehet hasznos, akik még nem ismerik az oldalt. Ki van írva, hogy Budapest 19. kerületében várják az ügyfeleket. Ezzel már rögtön ki tudják húzni a listáról azok az emberek, akik nem a főváros környékén élnek. A másik elérhetőség a telefonszám volt. Mivel ennyire elől van kirakva, ezért ez jó lehet azoknak, akik visszatérő vendégek és, csak elfelejtették a telefonszámot. Ez a telefonszám mellesleg jól el van különítve egy sárga háttérrel, az oldal többi részétől. Úgyhogy nem kell majd nagyítóval keresnünk.

Több menüpontból is választhatunk, ha át akarjuk tekinteni a szolgáltatásukat. Van azonban még egy ennél is egyszerűbb módja a tájékozódásnak. Történetesen elég annyit tennünk, hogy elkezdünk lefelé tekerni és megtudhatunk minden fontos információt. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás, hiszen ezzel nagyon sok időt spórolnak meg számunkra. Persze ez sem érne semmit, ha a tájékoztató szövegek nem lennének lényegre törők és informatívak. Mindig van valami új csavar, vagy elem, amivel fenntartják az ember érdeklődését.

De mit is tudtam meg róluk? Rengeteg jót. Olyan dolgokat, amiket kevés más szerviznél lát manapság az ember. Az egyik ilyen dolog, hogy azt állítják, náluk nem érnek minket meglepetések. Mit jelent ez? Aki már vitte szerelőhöz az autóját, az tudja, hogy micsoda váratlan plusz pénzek kerülhetnek bele az üzletbe. Ez természetesen nem azért van, mert le akarnak húzni minket pénzzel, hanem szerelés közben előjönnek más problémák is, amiket mindenképpen meg kell oldani. A metaautoszerviz.hu oldalán azonban azt olvashattam, hogy náluk azért nincsenek meglepetések, mert ha bármi komplikáció, vagy plusz pénz felmerülne, azonnal felkeresnek minket. Számomra ez nagyon megnyugtató volt, mert így tudtam, hogy nulla rizikóval megyek bele a javítás folyamatát.

A másik nagyon fontos dolog a tapasztalat volt. Az olyan munkákat, mint a szerelés, nem lehet könyvekből megtanulni. El lehet sajátítani pár alap dolgot, de csak akkor fognak kijönni az igazi problémák, mikor már a kezünk között fogjuk az alkatrészeket. Ezért is örültem, hogy a metaautoszerviz.hu már 15 éves tapasztalattal rendelkezik. Ennyi idő alatt rengeteg autót szervizeltek már és biztos vagyok benne, hogy tudják mit kell csinálni egy olyan rutin szerelésnél, mint az én lámpám. Azt írták még a metaautoszerviz.hu oldalon található tájékoztatóban, hogy rengeteg visszatérő kuncsaftjuk is van, ami ugyanúgy csak jót jelenthet.

Az áraik sem vészesek, mert mindig figyelembe veszik a piaci tendenciákat és úgy próbálják alakítani az ár-érték arányt. Nekem ez a körültekintőség volt az utolsó indok, amivel sikerült is meggyőzniük azzal kapcsolatban, hogy felhívjam őket. A hívás nagyon simám ment, az ügyintézők mind kedvesek voltak. Volt pár amatőr kérdésem is, amire türelmesen válaszoltak. Megbeszéltünk egy időpontot, ami mindkettőnk számára jó volt és nemsokára már el is készült az autóm. Azóta is, ha bármi problémám van, tudom, hogy csak fel kell mennem az metaautoszerviz.hu oldalára, és nemsokára minden meg fog oldódni. Üdítő volt ez a szolgáltatás a mai, megbízhatatlan világban.