Régen is voltak képes akciós újságok?

Akciós újságokat böngészve otthon azon kaptam magam, hogy elgondolkodom: régen is voltak kedvezményekre fókuszáló újságok? És ha igen, voltak benne képek? Fényképek vagy rajzoltak? Ki tudja.

Utanánéztem tehát. És bizony már jó 150 éve, itt Magyarországon, vagyis akkor az Osztrák-Magyar Monarchiában nagyon is élt és virult a kapitalizmus. És kapitalizmust nemigen lehet elképzelni reklámok nélkül! Valószínűleg még régebbi a mondás, hogy “Jó bornak nem kell cégér”, vagyis az igazán jó minőségű árut nem kell külön reklámozni, úgyis magához vonzza a vevőket.

De azért jó sok minden változott az utóbbi időkben. Az internet az én generációm életét is nagyon megváltoztatta, még emlékszem, amikor ha tudtam is, hogy mi az internet, nem sokat gondoltam rá vagy foglalkoztam vele, majd megjelent a betárcsászós net, amikor hosszú perceken át kellett várni a nagy, képcsöves monitor előtt, mire sikerült csatlakozni, hogy akkor elképesztő lassan el lehessen jutni a freemail-ig vagy a mellesleg-ig.

Bizony, hosszú volt az út a régi képes újságoktól az internet kezdetéig, majd onnan a mobiltelefonokig, amelyeken WAP működött, vagyis azzal viccelődtünk, hogy működik, mert nem emlékszem, hogy bárkinek sikerült volna egy emailt is elküldenie róla. Aztán lassan megjelent az iWIW: emlékszem, ingyenes meghívókat árultam hozzá, mert meghívóval ment a regisztráció. Olyan népszerű volt az iWIW, hogy a nagy szünetben a számítástechnika teremből küldözgettem őket, ha megérkeztek a befizetések. Emlékszem, középsuli végén még mindig a könyvtárból neteztem, de 5 évvel később már okostelefonom volt. De ekkor még vadászni kellett az ingyenes WiFiket, mert mobilnetről szó sem volt, főleg nem külföldön, elérhető áron…

Kevés szó esik erről, de óriási szerencse, hogy a képernyőn is tudunk képeket nézegetni, mert ha elképzeljük, mi történne, ha a Facebookot papír alapon próbálnánk manage-elni (jó, furcsa ötlet, tudom), akkor lehet, más bolygókról kellene fákat importálnunk (furcsából még furcsább, oké). De tényleg: környezetvédelmi szempontból a digitalizáció nem tökéletes (hiszen minden Google keresésnek van széndioxid terhelése), de mégis nagy előrelépés. És persze nem csak a Facebook esetében, hanem például a reklámújságokkal is.

Például kíváncsiak vagyunk a CCC akciós kínálatára (https://akcioleso.hu/ccc-akcios-ujsag), akkor nem kell megvárnunk a postást, hogy kihozzon egy aktuális akciós újság példányt. Elég, ha rámegyünk egy weboldalra, ami nem csak ezt, de rengeteg más akciót is összegyűjt. Ha rákattintunk a linkre, látjuk az éppen aktuális és ha már megjelent, a következő havi akciós újságot is. Rákattintva “újság” formátum jelenik meg (érdemes laptopon vagy asztali számítógépen, esetleg nagyobb tableten megnyitni, hogy jól lehessen látni a részleteket), és kedvünkre böngészhetünk, bogarászhatunk az ajánlatok között. Most például újdonság cipők jelennek meg, árban növekvő sorrendben, 16000 Ft felett kezdődően pár száz forinttal, majd elérik a 20.000 Ft-os kategóriát, innen a következő ugrás a 22900 Ft, majd ismét bejönnek új, 16500 Ft-os cipők. Kicsivel később kissé drágábbá válnak, 24500 Ft lesz az áruk. Ezeket találjuk, összesen 10 dupla oldalon, oldalanként 4 képpel és árral a cipőket, öszesen 76 cipőt.

De ezzel nincs vége a CCC jelenlegi kínálatának, egy gombnyomásra tovább tudunk ugrani a további akciós termékekre. A leárazások mértéke itt legalább 22%, de vannak 25, 26, 31, 32, 33%-os akciók is, sőt, nem kellett sokáig keresnem, hogy találjak olyan cipőt, amelyet kevesebb mint fél áron ajánlanak: 52%-os kedvezménnyel!

Ha végigérünk egy oldalon (nekem 40 terméket mutat a lapotomon egyszerre), akkor ismét egy kattintás kell csak hozzá, hogy még több akciót találjunk: itt van 18, 19, 24, 25, 28%-os áresés is. Egyes férfi cipőket már 10.000 Ft alatt is megvásárolhatunk, sok 6490 Ft-ra van leárazva éppen. Sőt, egy Lanetti félcipő csak 4490 Ft-ba kerül.

A férfi cipők kínálatában a CCC-nél, ahogy látjuk az Akcióleső honlapján, több márka is megjelenik, mint a jól ismert Adidas, a Puma, a Converse és olyan kevéssé ismert nevek is, mint a New Balance, a Gino Rossi, a GO SOFT, a Lanetti, a Lasocki, a Mustang, az Ottimo, a Rieker és a cipők mellett papucsok is. A lista végtelennek, de legalább több százasnak tűnik…

A női kategóriában is elsősorban cipőket találunk, van itt is Gino Rossi, de Clara Barson balerina cipők is lehetnek a mieink: akár már 4000 Ft alatt valamivel! Sőt, Jenny Fairy balerina cipők már 2490 Ft-tól elérhetők. A bokacsizmák valamivel drágábbak, nyilván a több anyag miatt is, de ezek is leárazva már 10.000 Ft alatt vannak. Egy DeeZee modell már 6490 Ft-ért a ruhatárunk része lehet, 34%-os leárazás után.

Ha megtetszik egy termék, elég rákattintani, itt találunk egy “hasonló termék” fület, ahol nekem (nem tudom, a sütik vagy az elmentett keresések alapján vagy csak általánosságban, mindenkinek ez van) öveket, ékszereket, férfi cipőket, szandálokat és még több övet ajánlott fel a weboldal). Kiválaszthatjuk, hogy tetszik-e a termék vagy nem, és ha úgy döntünk, hogy megvásároljuk, természetesen erre is van gombunk 🙂

Ez a gomb pedig elvezet minket az akcióleső weboldaláról, és rögtön a CCC (más esetben Aldi, Tesco, stb.) oldalán találjuk magunkat és ott meg is tehetjük a vásárlást, az adott oldal szabályainak megfelelően (kell-e regisztráció, milyen kártyával tudunk fizetni, a házhozszállítás költsége, milyen futárszolgálat működik, van-e lehetőség személyes átvételre, ha mégsem jó, milyen feltételekkel küldhetjük vissza, stb.), tehát ez a sok részlet nem az akcióleső weboldalon múlik. Az árak ugyanazok lesznek, mintha eredetileg a CCC oldalon kerestünk volna, tehát nincs extra költsége az akcióleső használatának számunkra, de ez hasznos lehet, ha sok témában böngésznénk akciókat, vagy gyorsan, könnyedén hasonlítanánk össze más és más pl. cipő lehetőségeket.

A CCC oldalon, ahova a vásárlás gombbal juttattam, ki kell választanunk a cipő színét (épp fekete és camel színek voltak elérhetők ennél a DeeZee bokacipőnél), és itt figyelmesnek kell lenni, mert a két szín közül lehet, hogy csak az egyik akciós. Ha ez megvan, jöhet a méret kiválasztása: 35, 36, 37, 38, 39 és 40-és méretek érhetők el éppen. Feles méretek ennél a modellnél nem.

Ezután kicsit böngészni kezdtem az akcióleső weboldalon és láttam, hogy kuponokkal is foglalkoznak. A kuponok fülre rákattintva több mint 2300 lehetőség jelent meg, amelynek több mint a fele utazás, de előkelő helyen van az egészség, a szépségápolás, a tanfolyam és az élmény kategória is.

Az utazás részen nem véletlenül van több mint 1500 opció, minden félét lehet találni dél-kelet ázsiai utazástól kezdve vidéki wellness hétvégén át tokaji egy napos buszkirándulásig. Az egészség részlegen masszázs, kardiológiai vizsgálat, szemüveg, sóbarlang belépő, migrénkezelés, hasi ultrahang és még sok más az összesen több mint 170 opció közül. Egyes dolgok 60 és 65% kedvezménnyel lehetnek a mieink!

A szépségápolás a bronzérmes kategória, ahol a népszerűbb kuponok olyasmikre válthatók be, mint szőrtelenítés, arctisztítás, hajfestés, masszázs. Ezek között válogatva itt is masszív, akár 65%-os akciókat találunk.

A negyedik legtöbb kupont a tanfolyam kategória nyújtja, ahová becsúszott egy sólámpa is, de találunk itt online könyvelő tanfolyamot angolul, legénybúcsú fotózást, kódolást kezdőknek, fotós tanfolyamot, párkapcsolati tréninget és még több tucat más érdekességet is.

Ezután az élmény fülről szólok még pár szót, mert ez még közel száz opciót ajánl: 82 élményből válogathatunk, többek között lőtér belépőt, természetjáró csomagokat, élményvezetést, kincskereső játékot, szimulátorban repülőgép vezetést, sárkányrepülést és szabadulószobát is.

Szerintem kijelenthetjük, hogy az akcioleso.hu oldalon könnyedén találhatunk akciókat, kedvezményeket, bármit is keressünk…