Régi képek és acélszerkezetek: különleges kiállításon jártam

Nem mondanám magamról, hogy különösképpen vonzanak a művészetek vagy maga a fotográfia, de mivel a párom rajong a témáért, természetesen a kérésére elkísértem őt egy kiállításra.

Mint megtudtam, egy igazán egyedi gyűjteményt tekinthettünk meg, ugyanis a bemutatott fotók mindegyike a huszadik század első felében készült, és ipari munkásokat, munkafolyamatokat, gépeket, valamint építményeket ábrázolt.

Be kell vallanom, hogy elsőre nem voltam benne biztos, hogy élvezni fogom ennek a kiállításnak a megtekintését, azonban amikor megláttam, milyen lenyűgöző acélszerkezeteket tudtak gyártani már akkoriban is, elakadt a lélegzetem.

A párom munkája során is fontos szerepe van az acélnak, és ő javasolta, hogy ha érdekel a téma, keressem fel az Acélpartner Kft. weboldalát, ott ugyanis rengeteg információt lehet találni magáról az acélról mint anyagról, illetve annak feldolgozásáról is.

Így is tettem, és valóban számos hasznos ismertetőre bukkantam a témában az acelpartner.hu oldalon. Felfedeztem például az “Acél kisokost”, amelynek köszönhetően alapvető információkhoz juthattam hozzá. Megtudtam többek között azt is, hogy az acél fő ötvöző elemei a szénen kívül a króm, a nikkel, a voltam és a mangán.

Laikusként igazán keveset tudtam az acél típusairól, de az acelpartner.hu e tekintetben is kiokosított. A tájékoztatójukból derült ki számomra, hogy léteznek többek között szerkezeti acélok, ötvözött és ötvözetlen acélok, szerszámacélok, de még kopásálló acélok is, hogy csak néhányat említsek.

Az Acélpartner Kft. weboldala azonban természetesen nemcsak oktató jelleggel jött létre, hanem elsősorban a cég munkáját hivatott bemutatni. Ez a vállalat immár több mint két évtizede van a szakmában, ennyi ideje foglalkoznak ugyanis acélfeldolgozással.

Az acelpartner.hu oldalról kiderül az is, hogy a cég tevékenységi köre igencsak változatos. Vállalnak például lángvágást, felülettisztítást, hegesztési gyök előkészítést, plazmavágást, lemezlakatos munkák végzését, továbbá acélszerkezetek gyártását is.

Van azonban egy fontos tevékenység, amelyben kiemelkedő munkát végez az Acélpartner Kft., ez pedig nem más, mint az acél kereskedelem. Kattintsunk csak az acelpartner.hu menüjében a “Kereskedelem” menüpontra, és máris részletes tájékoztatásban lehet részünk a cég acél kereskedelemben folytatott tevékenységét illetően.

Az Acélpartner Kft. melegen hengerelt acéllemezek árusításával foglalkozik elsősorban, amelyeknek a mérete igencsak változatos: szinte bármekkora acéllemezhez hozzájuthatunk, ha ezt a céget választjuk. Az általuk árusított acéllemezek vastagsága 3-300 mm, szélessége 1500-2500 mm, hosszúsága pedig 2000-12000 mm is lehet.

Az acél kereskedelem mellett az acelpartner.hu fő tevékenységi körébe tartozik az acélvágás több formája is: foglalkoznak lángvágással, valamint plazmavágással is. Amennyiben lángvágással bízzuk meg a céget, számíthatunk arra, hogy csakis tiszta propángázzal fognak dolgozni, továbbá a makulátlan eredmény érdekében igényelhetünk felülettisztítást is, hogy ezáltal eltávolítsák a vágás során keletkező karcolásokat.

Az Acélpartner Kft. bárki számára kitűnő választás lehet: annak, aki acélfeldolgozási szolgáltatásokat igényelne, annak, akit az acél kereskedelem érdekel, de még annak is, aki csak többet szeretne tudni az acélmegmunkálásról és erről az iparágról.