Egy új élmény a családi lakásban

Amikor a régi családi fotókra ránézek, számtalan érzés, gondolat kerít hatalmába: elsősorban természetesen a végtelen szeretet és hála. De ugyanúgy érzek szomorúságot, ha például a már elhunyt nagypapámat látom, vagy nosztalgiát, ha meglátom például saját magamat, ahogy ötévesen Turbó rágót majszolok, miközben a benne lévő tetkót igyekszem felragasztani a karomra. Szóval sok különös gondolat jár a fejemben, miközben ezeket a képeket nézem, és amikor legutóbb ismét elővettem az albumot egy hideg téli estén, újabb kérdés villant be az agyamba.

Azt néztem ugyanis, hogy bár minden képről átsüt a boldogság és öröm, amit a közös családi együttlétek okoznak, azért a télen készült képeken más is átviláglik az arcokról, ez pedig nem más, mint hogy bizony, eléggé fázott mindenki a lakásban azokban az időkben.

Valószínűleg azért tűnhetett fel ez nekem ennyire (Vagy lehet, hogy csak belemagyarázom? Tudsja a fene…), mert nekem viszont most, körülbelül 20-25 évvel később már egyáltalán nincsenek ilyen típusú problémáim. Köszönhető ez leginkább annak, hogy néhány hónappal ezelőtt csináltattuk meg a lakásunkban, hogy elektromos padlófűtés legyen. A menyasszonyom, Jázmin először nem volt elragadtatva a gondolattól, hogy ennyi pénzt kiadjunk, de miután megmutattam neki, hogy a padlófűtés kalkulátor szerint mennyiből (kifejezetten jó áron) jönne ez ki nekünk, ő is megnyugodott, és rövid idő után már lelkesebb is volt nálam! Így hát rendkívül eltökélten vágtunk be a projektbe, melynek során hihetetlenül kedves, jószándékú, és vérprofi szakemberek jöttek segítségünkre. A rövid egyeztetések során nagyon könnyen találtuk meg a közös hangot, és készségesen válaszoltak minden felmerülő kérdésünkre. Azt pedig talán már mondanom sem kell, hogy konkrétan tökéletes munkát végeztek a padlófűtés beszerelésével, arról nem is beszélve, hogy semmilyen plusz költség már nem terhelt minket ahhoz képest, amit a padlófűtés kalkulátorral mi korábban kiszámoltunk az internetes honlapon. A legkorrektebb munka volt, amivel eddig életemben találkoztam!

Ez a különbség tehát a múlt és a jelen között. A családi harmónia, a boldogság, az öröm és a szeretet szerencsére mindkét időszakban megvan, megvolt. Mindössze annyi változott, hogy most már mindezt a nyugalmat anélkül kell átélnünk, hogy bármikor is fáznánk 🙂 Tulajdonképpen úgy is fogalmazhatnék: eddig zokniban, cipőben, kabátban voltunk nagyon boldogok, most pedig már pólóban és mezítláb. Jázmin pedig folyamatosan csak mosolyog, amióta a beszerelés megtörtént. Valószínűleg ez fele részben köszönhető a padlófűtésnek, fele részben pedig annak, hogy gyermeket hord a szíve alatt 🙂 A családi történet tehát tovább íródik…