A múlt hónapban költöztem, és miközben pakolásztam, rábukkantam egy papírdobozra, ami tele volt régi fényképekkel. Elkezdtem őket nézegetni, és rájöttem, hogy gyakrabban kellene, mert egy csomóra nem is emlékeztem. Volt pár album a gyerekkoromról, a szüleimről fiatal korukban, és még a nagyszüleimről is találtam néhányat, pedig akkoriban még nem volt egyszerű csinálni egy fényképet. Az egyik a nagypapámat ábrázolta, aki okleveles cipőkészítő mester volt anno, és arról szólt a kép, mikor az első üzletét megnyitotta. Nagyon jól ment az a kis vállalkozás, és szépen megéltek belőle. Emlékszem rá, hogy gyerekkoromban sokat játszadoztam ott, és a papám még a cipőkészítés rejtelmeibe is beavatott, próbált tanítgatni. Emlékszem rá, hogy nagy álma volt, hogy én vegyem át a vállalkozását, és én vigyem tovább a családi hírnevet, de az élet sajnos nem így hozta, Viszont most, ahogyan a képeket nézegettem, szöget ütött a fejemben valami. Már régebben is gondolkoztam rajta, és néhány barátommal beszélgettük is, hogy mennyire nem szeretjük azt, hogy a nagy multi cégek és a keleti export mennyire háttérbe szorítja a termékei gyártása során a minőséget és egyediséget a mennyiség javára. Már nem is emlékszem, hogy minek a kapcsán jött elő ez a téma, de most itt a cipőknél szintén aktuális.

Elgondolkoztam rajta, hogy milyen jó lenne olyan cipőket gyártani, amik magas minőségűek, kézzel készítettek és gyönyörű szépek. Biztosan nem lehetne olyan olcsón adni őket, mint a sorozatgyártott darabokat, de szerintem lenne az a réteg, aki értékeli ezt, és megvásárolná picivel drágábban.

Aztán tovább játszottam a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha lenne egy kis boltom, mint a nagypapának, ahol csinálhatnám ezeket a cipőket. Sőt, kicsit vegyítve a modern technikával, szóba kerülhetne egy webáruház készítés  is, amit akár több nyelvre is le lehetne fordítani, és így meg lehetne célozni egy külföldi vevőkört, mert azt gondolom, nyugaton talán jobban van lehetőség megfizetni a minőséget.

Annyira foglalkoztatott a gondolat, nem is tudtam leállni, csak pörögtek a szemem előtt a képek, hogy még mit és hogyan lehetne hozzátenni, hogy minél profibb legyen az üzlet. Miközben agyaltam, beugrott, hogy egy barátom pont a múltkor mondta, hogy hozzá jutott egy kis pénzhez, és szeretne valami üzlet vállalkozásba kezdeni, de nem tudja mibe. Elkezdtem hát legépelni az ötletemet, és elég korrekt kis üzleti terv született belőle. Hirtelen felindulásból át is küldtem neki, és vártam, mit reagál erre.

Másnap szólt csak vissza, de nem írásban, hanem felhívott. El volt ájulva, és kérdezte, hogy a múltkor, mikor erről beszéltünk, akkor miért nem mondtam, hogy van egy ilyen szuper ötletem. Hát akkor még nem is volt. Megbeszéltük, hogy visszatérünk még a témára, mert mindenképpen van benne fantázia.

Alig várom, hogy belefogjunk, ha meg tudunk egyezni, mert ez egy csodás lehetőség lenne mind a kettőnknek, én hiszek benne. Nem a pénz motivál, hanem az érték, amit teremthetünk, és az, hogy tovább vihetem a nevét drága nagyapámnak, aki a világ legcsodálatosabb és legszorgalmasabb cipésze volt hajdan. Szeretném, ha mikor lenéz rám, büszke lenne és boldog, hogy azt látja, milyen becsületes értékteremtő ember lett az unokája a nyomdokaiban.

És ha minden jól megy, akkor ez a dolog meg is tudná nekem adni azt a stabilitást, amit rég óta keresgélek az életben. Valószínűleg ezért nem találtam én az utam, mert mindig is erre vágytam, csak elnyomtam magamban, csak a tudatom mélyén volt ott valahol, hogy ezt kellene tennem. És mindezt felszínre hozta a régi fénykép, ami teljesen véletlenül került a kezembe. Vagy mégsem?